2023.10.19. 15:16

Szakmai napot tartottunk

Október 13-án a pilisvörösvári Művészetek Házában tartottunk workshopot A műszeres favizsgálat „határai” címmel. Az esemény vendége volt Prof. Dr. Divós Ferenc egyetemi tanár, nemzetközi szinten elismert szakember, a fakopp fejlesztője és forgalmazója.

Azokat a favizsgáló szakembereket vártuk erre a napra, akik rendelkeznek tapasztalattal az akusztikus tomográf (fakopp) használata terén, és vállalták a kijelölt, Pilisvörösváron található fák előzetes vizsgálatát.
A délelőtt folyamán szakmai beszélgetés folyt Németh Kristóf, a Dendrocomplex Kft. ügyvezetője, a Mérnöki Kamara tagja, az élő fák ápolásának és vizsgálatának szakértője, és Dr. Divós Ferenc vezetésévél, főként a fakoppal végzett vizsgálatok kapcsán felmerülő kérdésekről, dilemmákról.
Németh Kristóf egyik fő célja a felelős favizsgálat alapjainak megteremtése – ennek a felelősségbiztosítási és jogi vonatkozásairól is beszélgettek a résztvevők a workshop keretein belül.
Délután a jelenlévők közösen megnéztek több fát a helyszínen is, melyek kapcsán folytatódhatott a szakmai kérdések megvitatása. Az általunk korábban Pilisvörösváron vizsgált legnehezebb eseteket válogattuk ki erre az alkalomra.
Az esemény zárásaként a résztvevők egyetértettek abban, hogy a műszeres favizsgálatok eredményei a favizsgálók számára szolgáltatnak többletinformációt a szakmailag helyes, és felelős döntéshozatalhoz. Kiegészítő adatként használhatók a a vizuális vizsgálatok alátámászatására, a döntéshozatalal segítésére.
Nagyon eredményesnek értékeltük a rendezvényt, többek közt azért, mert egyik állomása volt annak, hogy a valóban felelősségteljes favizsgálat hazánkban bevezetésre kerülhessen.

Köszönjük Pilisvörösvár Város Önkormányzatának a helyszín biztosítását, valamint Paul Csabának, a Pilisvörösvár Városgazda Kft. munkatársának a közvetítést a program szervezése során!

 

Képek